Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Szerdán ismét kedvező a széljárás, ennek megfelelően délelőtt erősödött a forint: öt hónapja nem látott szinteken járt az árfolyam. Délután is kitart a lendület, 398,4 forintot kell fizetni egy euróért.
Szerző(k): S. V.Több hét kiugró teljesítmény után megérkezett a korrekció a rézvénypiacokra. Lefele tartanak a vezető magyar részvények is, 4 százalékkal esik az OTP, a forint egyelőre állja a sarat.
Szerző(k): S. V.Erős volt a 2024-es eredmény és új ötéves stratégiát is bejelentett a Duna House, a befektetők azonban csalódtak az igazgatóság osztalékjavaslatában.
Szerző(k): S. V.Gyenge éven van túl az európai autópiac, szerencsére a közép-európai régió valamivel jobban teljesített. De nálunk is jelentősen nőttek a készletek, amire kénytelenek voltak jelentős árkedvezménnyel reagálni az autókereskedők. Az AutoWallis tavalyi bevétele nőtt ugyan, de nyereségsoron visszaesését mutatnak a számok.
Szerző(k): S. V.Éles váltást aligha hoz a monetáris politikában, hogy március 4-én Varga Mihály váltja Matolcsy Györgyöt a Magyar Nemzeti Bank elnöki székében - olvasható az Equilor elemzésében. Véleménykülönbség azonban simán elképzelhető Varga és a kormány között.
Szerző(k): S. V.A múlt héten óriási kifizetések történtek, több Prémium Állampapír után is kamatot kaptak a befektetők. Ebből elég sokat forgattak vissza, főleg Fix Magyar Állampapírba.
Szerző(k): S. V.A kezdeti megingás után úgy döntöttek a befektetők, inkább a forint erősödésére tesznek hétfőn. Kedden minden borulhat, a jegybanki kommunikációt érdemes lesz figyelni.
Szerző(k): S. V.Kedden érkezik a Magyar Telekom gyorsjelentése, valószínűleg rekord nyereséggel zárta a 2024-es évet a társaság. Most az osztalékhírek miatt izgulhatnak a befektetők.
Szerző(k): S. V.Egy kicsit megint átvariálták a lakossági állampapírok kondícióit, de rövidtávon még így is bőven 7 százalék feletti kamatokat lehet zsebre tenni a Bónusz Állampapírokkal.
Szerző(k): S. V.